Női Nidra: méh-csend-ülés

Mi a Nidra – kérdezitek tőlem gyakran.

Mélymerülés méhünk barlangjába.

Egy Nidra során nemcsak fekszünk, de hallgatunk. Hallgatózunk, hogy önmagunk elfogadása által megnyílhassunk a méhünk kelyhéből csurranó-cseppenő nektárra, termékenységünk és kreativitásunk finom párlatára.

Túl gyakran agyalunk, túl sokat kérünk, túl gyorsan beszélünk. Túl keveset érzünk, túl ritkán élvezzük az egyszerűt, túl felszínesen hallgatózunk.

Ebben a különleges terheltséggel induló, új évben vajon mit súg és búg a bennünk rejlő bölcsesség? Mire hív? Merre a tovább? Milyen az az ősi, mégis személyre szabottan mindig megújuló mese, vagy mítosz, mely megszületni, kimondódni vágyódik?

Bár nagy kérdéseink mindig vannak, mégis: egy mélyre ható Nidrában nem keresünk semmit, hanem megpihenünk. Így talán a bennünk élő, bársonyos, termékeny tér is megérinthet végre minket.

Csendfohász (7 perc)

Pixie Lighthorse után, szabadon
Zene: Klaus Wiese, Maquam

Üdvözöllek drága Csend!

Isten hozott nyugodalmas zajtalanság.

De jó, hogy egy kicsit hang nélkül lehetek!
Hangszálaim hálásan pihenhetnek, a torkom ellazul.
A máskor távolba zengő hangom végre, ismét, hangtalan rezgéssé finomul…

A csendem nem némaság! A befelé hallgatózásom nem begubódzó bénultság!
Csak parttalan monológjaim ideje halasztódik. És hiszem, mert tudom, hogy ismét eljön majd a jó gondolatok kimondásának az ideje.
De most, drága Csend – segíts elköteleződnöm! Hadd tartsak beszéd böjtöt!

Hadd álljon le végre gondolataim és aggodalmaim árama. Kikapcsolni vágyom mindenből, ami nem önmagam létezésének bársonyosan puha és elfogadó ölelése.

Tompítsd az elmém csapongását, és kapcsolj engem a légzésem hullámaihoz! Vigyél el abba a nyugodalmas térbe, ahol saját szakralitásom ereje tart meg kényeztető védőburokban.

Tarts kérlek távol attól az ócska berögzüléstől, hogy ami van, azt rögvest megérteni, megoldani, jobbítani akarjam. Nem akarok felugrani és leírni azt, nem naplózom rögvest! Hadd távozzon az is! Ne vékony papírlap tartsa, hadd csurogjon bele a Föld megtartó erejébe!

Csend, engedd, hogy érzékeim visszatérjenek az eredendő, békés befogadás állapotába! Hadd lásson szemem csukva, hadd halljon a fülem a nesztelenségen túl, nyelvem hadd pihenjen!

A szám és a torkom laza kapuként tárul.

Kintről be.
Fentről le.

Burkolj be csend! Védj meg a versengő fecsegéstől, és az éhes fülektől!
Ringass el a semlegesség egységesítő hullámain! Hadd merüljek bele a béke méhébe!

Az apróbb zűröket engedd űrré bomlani, a többi zavart oldd, és enyhítsd a sóhajaimmal!

Minden sóhajom a megpihenés paplanos alapzata iránti hála, a mélység értékelése lelkem újra felépülésének alapja.

Hadd élvezhessem ebben a hétköznapi, felszínes csacsogástól mentes barlangban a Semmit. Hadd találjak rá ebben a Mindenre.

Nem kívánok kívánni. Hadd pihenjek a nem-akarás könnyűségében.

Elég az elég.

Ha álmodnék, álmaim hadd vándoroljanak őseim és sejtjeim gyógyító bölcsességének menhelyére. VISSZA-emlékezés nélkül hadd öntsön el az öröklét emlékezete.

És mikor majd ébredek, adj időt a nyugodalmas visszatérésre! Lelki szemeim általi látásom képeit hadd ne szórjam túl hamar a külvilág felé.
Emlékeztess, hogy a hang nem az egyedüli módja a híradásnak.

És engedd, hogy a hozzám közellévők is részesülhessenek megújult Jelenlétem hangulatából és erejéből. Hadd tegye számukra is lehetővé a visszavonulást, a jól megérdemelt pihenést és az újrakezdést.