Hahó! Látod-e, milyen gyönyörű vagy? És milyen gyönyörű az a sok tökéletlenség, amit legszívesebben kiradíroznál az életedből?

Áldott legyen vágyódásunk! És a félresikeredett áfonyás palacsinta (Fink Blueberry Pancakes). A konyha kövére való teljes kivérzéseink…

Áldott légyen az akarás ereje, a kétségbeeséseink rikoltása, megadódásaink hattyúhalála…

Áldott légyen indignált méltatlankodásunk (“nekem van igazam!!”) Áldott legyen, mikor rájövünk, milyen a tévedésünkből fakadó meztelenség.

Áldott legyen minden pillanatunk, amikor feladjuk! Amikor a remény utolsó szálai is foszlanak. Áldott legyen a sztori végén váró semmi, a fene nagy üres vákuum… Áldott legyen minden ökölszorításunk, kétségbeesett kapaszkodásaink, és az, ahogy a végén, amikor itt az ideje, úgyis az egész kicsúszik a kezünkből!

Áldott legyen a mikor elfogy türelmünk cérnája. Amikor (“végre!”) megjelenik az elvárás hiánya. Áldott legyen, ahogy feladjuk (“úgyis az van, ami van.”)

Áldott legyen végzetünkbe való szabadesésünk.

Lassú forrongásunk. Felemésztő tüzeink!

Áldott legyen a törés és változás. A sérülés, a vedlés, a sírás, a vérzés.

Legyen áldott a ronda. Legyen áldott a harag. Legyen áldott mindaz, ami megy, s ami marad.

Áldás Rád úgy, ahogy Vagy!

Végül is, valójában, ha jól megnézzük: minden szó egy újabb Ámen.

(“Csak kezdj már el élni…”)