Te Jó Ég! Milyen Holdat hordozol te ott a hátadon? Jó viharos volt a Telihold a múltkor és még fogyatkozás is… hmmm… Támaszként itt van ez a kis dal (alul), de figyelem… ez nem az “épp hogy csak repedt szívűek” dala lesz!

Nem, ez a már feltört, a tágra robbant szívűek himnusza…

Mert csakis nyitott szívvel láthatjuk az életünket tisztán… Érteni könnyű, de valóban érezni és szeretni, nyílt kebledre ölelni a saját életedet úgy, ahogy van (… stúl, stúl, stúl … hiányostúl … és sz*rostúl)?? Na, az már valami!

Az a “már valami”, amikor végre érzed, ami van, ahelyett hogy gondolkodnál azon, ami nincs.

Amikor ebből az érzésből át is éled azt, hogy milyen hihetetlenül gyorsan pereg át ujjaid közt az életed, betegségben, egészségben, válásban, és változásban, vajúdásban és születésben… egészen addig, amíg a halál össze nem boronál minket..

Idézet:

“Ki tudja, Drága Szenvedő, talán eljön az a nap egyszer. amikor már annyira magasra fejlődünk, hogy már m.i.n.d.e.n.t. értünk. Hogy megértjük a dolgainkat még azelőtt, hogy teljesen beléjük vesznénk. Hogy megtanulunk vízen járni még azelőtt, hogy belefulladnánk az életünk tengerébe. Vagy annyira, hogy teljesen eggyé válunk mind a szépségünkkel mind szenvedésünkkel, ahelyett hogy a kettő közt, mint pad alá, tehetetlenül, mint valami improvizatív törött szívű szendvics egyszerűen csak bezuhannánk

Talán a sok-sok gyönyörű felfedezésünk után, kapunk még egy esélyt! Még itt és most. És újra felfedezhetjük Azt, Akik Valójában Vagyunk!

De most talán már az is elég, ha elsajátítjuk annak mesterségét, hogyan is kell fájdalmainkat újrahasznosítani úgy, hogy a viharokból művészet válhasson, a könnyeinkből termékeny csapadék alakulhasson, hogy remegő kezeinkben a pálca csodát varázsolhasson.”

(A. Balt)

---

(zene… szöveggel)