Akikért (k)öltözünk (1.)

Vannak emberek, nők és férfiak, akik egy életre meghatározóak… Nyomot, nem múló benyomást hagynak akár egy találkozás után is… Nem biztos, hogy “kellemesek”, vagy szórakoztatóak. De felkavaróak. Hatásosak.

Vannak, akik olyan erős “szagot” hagynak maguk után, hogy az ember ösztönösen utánuk megy. Akik miatt vágyódni kezdünk. Vagy akik miatt (például én magam is) akár testben is költözünk, de főleg: lélekben csinosítva érezzük magunkat (öltözünk).

Időnként bemutatok Nektek azok közül, akik az elmúlt időszakban nagy hatással voltak rám.


Az első közülük: Dr. Martin Shaw, a Westcountry School of Myth alapítója, vezetője – aki engem egyszerűen (a maga tömör egyszerűségével) lenyűgöz.

Az, hogy mesemondó, nem foglalja össze azt a vizionárius látásmódot, ami (nemcsak történetmeséléseiből, hanem) a könyveiből is árad.

A múltba néz, ezáltal viszont a jövőbe lát.

És bár saját bevallása szerint annyira nosztalgikus alkat, hogy még az aznapi reggelije kapcsán is képes nosztalgiázni (akivel ez még sosem volt így, az vesse az első követ rá), azzal együtt határozott és érces hangon mondja ki azt, hogy: komoly veszélyben látja a jelenkori kultúránkat.

“Mostanában rosszul alszom”, mondja a fenti videóban. “A lányainknak azt tanítják, nincs saját hangjuk. A fiaink szégyellnek férfivé válni. És bárhová nézek: csak őrült királyokat látok! A világ lángokban áll.”

Több jellegzetes könyvét is olvastam már, volt olyan (Wolferland), ami arról mesélt, hogy vonult el farkas-magányosan az erdőbe, hogy annak vadságában ismét meghallhassa azt, amit a világ kér most tőlünk… Legutóbbi könyve pedig (Smoke Hole) az ezután érkezett meglátásait, és pár lépésben leírható teendőnket foglalja össze egy olyan világban, ahol “sok a network, de kevés a közösség”… Ahol “pozitív affirmációkban bővelkedünk, de áldást szinte sosem kapunk”…

Évek óta keresi, kutatja, önmaga számára is azokat a helyeket itt a Földön, amik (ahogy ő mondja) “igényt tartanak rá(nk)”. Az általános vélekedéssel ellentétben nem mi (emberek) kanyarítjuk magunknak a világot, hanem a világ formál ránk, és a belső erőnkre, kiállásunkra, lojalitásunkra igényt.

“A végtelen gyarapodás hajszolása közben – mi a helyzet a mélységeinkkel?”

Hol van ez az erő? Hol van elásva? Egy olyan világban, ahol a fogyasztás, a harácsolás és a gyarapodás rákszerű motívumai a meghatározóak, hol lelhetünk mélységeinkre?

A szellemi-lelki ökológia útját járó Martin szerint egyszerű a válasz: a természetben. “The Queen and the King must wed the Land” – szerelembe kell essünk, sőt házasságra kell lépjünk a földdel, ahol élünk.

Ahogy írtam: Martin főleg mesemondó. Egy igazi 21. századi trubadúr. Egy élő walesi bárd (aki tényleg wales-i, bár most Dartmoor megyében él). Mesében, mitológiában ragadja meg a leghatásosabban a mondandóját.

Válaszottam tehát tőle egy mesét, amit mi magyarként is ismerősnek érezhetünk. Címe: A Sárkánykígyó.

Ez egy olyan mese, ami nem csak a (kül)világról szól, annál beljebb (is) van, személyesebb. De szól a persze a maszkulin és feminin, a yin és a yang dinamikájáról is… Talán még arról is, hogy torzultan patriarchális világunkban hogyan is viszonyulhatnánk egymáshoz – másképp…

Aki ismer és a munkámat, tudja, fontos kérdések ezek nekem.

A történet, és ahogy azt Martin hangsúlyozza, oly mértékben van tele mély szimbolizmusssal, hogy többször is megkönnyeztem – pedig “csak” egy mese…

Remélem, van időtök megnézni.

Közben talán Angliának egy másik, otthon talán kevésbé ismert arcával is találkozni.

Szeretettel, Réka

(Ha gond lenne a lejátszással: https://www.youtube.com/watch?v=z7-uZSIUSpU