Egy elfeledett hang nyomában — a 2018-as írás új utóirattal
Ezt a cikket eredetileg 2018-ban írtam.
Akkor még alig találtam valamit az interneten Kis Kláráról, a nagynénémről, aki a Magyar Rádió színtársulatának elismert tagja volt, és színészként, szavalóművészként, ill. a magyar szinkronizálás korai időszakának egyik szereplőjeként dolgozott. A családtól és az idősebb nemzedék emlékeiből azt is tudtam, milyen különlegesen szép, mély hatású hangja lehetett.
De magát a hangot nem találtam.
Úgy éreztem, hogy az évtizedek nemcsak Kis Klára alakját, hanem azt a a megfoghatatlan valamit is elsodorták, amellyel a leginkább hatni tudott: a hangját. Az alábbi személyes írással akkor legalább az emlékéből szerettem volna valamit visszahozni.
Azóta azonban új adatbázisok váltak hozzáférhetővé, régi rádióműsorok kerültek elő, és egyre több dokumentum található meg az interneten. Ma már sokkal Gáborjáni Klára önálló művészi pályájáról szóló online anyaghoz is hozzáférhetünk, mint amikor ezt a cikket először megírtam.
És bár a felvételek nagy része továbbra sem hallgatható meg szabadon, ma már azt is elmondhatom: a hangja nem tűnt el egészen.
Az Utóirat (az eredeti cikk kiegészítése) az oldal alján olvasható.
Ez itt a képen Nagypapám, Szabó Lőrinc és a fiatalon, 49 éves korában, gyermektelenül elhúnyt Gáborjáni-Szabó Klára (1923-1972), vagyis Kis Klára, a nagynéném – szavalóművész, aki az 1945 utáni Magyar Rádió színtársulatának egyik alapító tagja, illetve a hangalámondásos filmek után megjelenő új szakma, a szinkronizálás egyik korai hősnője (szinkronszínésznő) volt.
Nagyon sokan emlékeznek rá a régiek közül a különlegesen szép orgánuma miatt. A maga korában híres volt, de az “évtizedek vihara” az ő emlékét is elsodorta, gyönyörű hangját elhallgattatta (már életében is, részben politikai okok, részben személyes drámák miatt). Azt gondoltam, essen róla is szó!
Olyan nagyokkal dolgozott együtt a háború után, mint Kállai Ferenc, Csákányi László, Psota Irén, Szirtes Ádám, Szemes Mari, Soós Edit, Mádi Szabó Gábor, Bárdi György, Benkő Gyula, Horváth Tivadar, Bitskey Tibor, Gera Zoltán (te jó ég, de jól esett most leírni ezeket a neveket, önmagában egy időutazás…).
Kis Klára élete nem volt könnyű. Fiatal lány korában operaénekesnek készült, különösen Wagnert szeretett volna énekelni (Nagyapa a Walkűrből a Wotan búcsújá-t le is fordította neki magyarra, “csak úgy, mert miért is ne?”). De végül először Kolozsvárott színészkedett, majd ugye Pesten, akkor már főleg a hangjával dolgozva. Az, hogy milyen átszellemülten tudott a hangjával játszani, általa mély hatást kiváltani, az a Kis Klára 14-15 éves korából származó, korai versből is kiderül:
Kis Klára énekel
Mintha szellemeket akarnál
idézni, óriásokat,
kiknek hatalma elragad,
úgy ülsz néha a zongoránál,
úgy énekelsz: a túlvilágba
kapcsol valami titkos és
ijesztő átlényegülés,
az isten vagy a semmi vágya.
A zene érlel. Mint imában
a bűnös, vagy mint nyers vasak
a villamos tekercs alatt,
átváltozol az áramában
s oly erő száll meg, oly varázslat,
hogy már te tanítod apádat.
Ezt fűzte hozzű később Szabó Lőrinc a Vers és Valóságban:
Ebben az időben Kisklára 14-15 éves lehetett. Tulajdonképpen a Zeneakadémiára járt és Wagner-énekesnő szeretett volna lenni. Én már 5-6 éves korában rendszeresen elvittem az Operába, ahol a nagy szimbolikus mesejátékokat itta magába és a wagneri zenét legfőképpen. Otthon aztán mindent énekelt, és már akkor többet tudott persze szakmailag, mint én. Egy ízben – ez idő tájt – Debrecenben nyaralván a nagymamájánál, a mai Déry Múzeum melletti lakásuk udvarán 5-6 további kartársát operatársulattá szervezte és hihetetlen módon „előadták” a Walkürt, amelyet az utcáról bejött rendőr is végighallgatott. Erről én egy névtelen színes riportot írtam akkor Az Estbe, elhallgatva persze a valódi személyt, és csak a gyermeki érdekességet tárgyalva meg. – Kisklárának majdnem abszolút hallása van, Lócinak abszolút.
A gyerekek melletti tapasztalások Nagyapámat talán mindennél jobban, de az biztos, hogy egész különleges módon érintették meg: az Élettel küzdő-birkózó, szenvedélyes lelki adottságú emberként nehezen lelt ő hétköznapi nyugalomra. Ismert az évekkel korábbi Különbéke c. verséből is, hogy a gyerekek, a saját gyerekei társaságából merített erőt a környező Világ gyakori brutalitásával szemben:
(…) különbékét ezért kötöttem
a semmivel,
ezért van, hogy csinálom, amit
csinálni kell,
ezért becsülök úgy egy-egy jó
pillanatot,
ezért van, hogy a háborúban
verset irok
s a leprások közt fütyörészek
és nevetek
s egyre jobban kezdem szeretni
a gyerekeket.
A fenti videó klipben, a Rátóti Zoltán által felolvasott részletből kiderül, hogy Lánczy Margit, az akkori Nemzeti Színház színésznője egy ponton csokorba gyűjtötte a gyerekverseket egy előadás erejére. De nem kellett sokáig várni arra, hogy Kis Klára, bizonyos szempontból még hitelesebb módon adja elő őket.
A mellékelt képen látható férfiú, a kb. 3 éves Apukám (róla egy nagyon személyeset halálának 20. évfordulójára itt írtam). Lóci – akit azonban a család, így Kis Klára is csak “Pöntyinek” szólított – még kicsi volt, de Klára néném már akkor szavalta a róla szóló verseket.
Fiú ihleti, Apa írja, Lánya szavalja – “családi biznisz”, mondhatnánk… De szólt erről még Szabó Lőrinc is, egyébként pont egy rádióadásban, melynek Családi kör volt a címe (később nyomtatásban is megjelent).
Különös találkozások ezek; az apa verset ír a lányáról, s eltelik egy sor esztendő, és a verset már maga a címzett adja elő; ír a fiáról, s a költeményt a fiú nénje szavalja. (…) Otthon az egyik gyermek, a kisebbik hallgatja a rádió előtt, hogy azt a verset, amelyet az ő gyermeki töredékéből szélesített igazi költeménnyé az apja, hogyan adja elő a másik gyermek.
Ekkor Kis Klára még csak tizenéves, de már “egy idő óta előadóművésznői címmel emlegetik…”, és Szabó Lőrinc is azt írja róla: “A régi Kis Klára ma már a munkatársam.”
Nagyapa utolsó képeslapja, halála előtt kevesebb, mint egy hónappal íródott Balatonfüreden (a több százból, melyeket írt) ez is nagynénémnek szólt:
Kedves Klára (kicsi),
most hallom a háziak egyik “függelékétől”, vagyis vejétől (…), hogy legközelebbi szombaton (szept. 14.?), 15 óra tájban a Petőfin, a legújabban zajlott bayreuthi játékok alapján leadják a Rheingoldot! S minden héten jön ezután valami, az egész Ring és a Parzifál. Hát ezt én mindesetre megírtam. — Egyébként ma kaptam a 2. injekciót, az idő ragyogó, a meleg nyári. … Remélem, túl vagytok a takarítás gorombáján.
Anyuval együtt sokszor csókollak:
Édesapád
Az idő ragyogó, a meleg nyári volt azon a napon is, amikor Szabó Lőrinc meghalt: 1957. október 3-án. Mi egyébként azóta gyűlünk a temetőben, immár 61 éve. Eddig csak kétszer esett az eső aznap…
Kis Klára istenítette apját. Kölcsönös szeretet, de Kis Klára számára soha be nem teljesülő lány szerelem volt ez: talán ez izzott a hangjában is – melyet sajnos már nem hallhatunk (kerestem, de nem leltem tőle hangfevételt, pedig szerettem volna, ha ide egy olyat is beilleszthetek). Ő maga ezt írta édesapja halála után nem sokkal:
A nagy költővel, Shakespeare, Goldoni, Kleist, Racine s összes “örök barátai”-nak fordítójával a színész-gyerek hosszabb ideig szeretett volna együtt dolgozni, játszani, mesélni. Megérni a “2000”-et, ahogy ő is remélte Barátaimhoz című versében.
Nem így lett.
Közvetlen halála előtt még beszámolhattam neki arról, hogy a Huszonhatodik évből mondok szonetteket Timár Józseffel a Rádióban. Sem ezt az adást, sem a többit, ami aztán jött, már nem láthatta, hallhatta. A Tücsökzenéből mondtam temetése televízió-felvételének képei és gyászzenéje alá, öcsém, Lóci tévés rendezésében a Sírfelirat című verset.
Az utolsó altató “mesét” én mondtam neki…
Én magam Kis Klárát kisbaba koromban ismertem. Akkorra nagyon nehéz, és hosszan elhúzódó betegség, morfium epizódok, újraéledések drámái után, már csak ágyban fekvőként. Igazi emlékem nincs is róla, hiszen másfél éves voltam, amikor elhúnyt. De legendákat ismerek arról, hogy én, az egyszem utód, Lóci lánya, Kis Klára unokahúga kisbabaságommal milyen hullámveréseket idéztem elő a “két özvegy”, nagymamám Klára mama és nagynéném Kis Klára szívében. Anyukám elmesélése szerint (furcsa, de így van) leginkább hanggal kapcsolódtunk. Kis Klára el volt ragadtatva a gőgicsélő hangoktól, és azokat a lehető legnagyobb színészi átéléssel ismételgette akkor, mikor én épp nem voltam ott. Mintha még hozzám is a hangjával tudott volna a leginkább közel kerülni.
Nem hiszem, hogy családom tisztes tagjainak lépteit valaha is beérem, de az biztos, hogy hálásan sétálok a nyomdokaikban.
Ezeket a rádió adásokat tehát – többek közt – Kis Klárának a rádiószínésznőnek ajánlom.
Végül pedig álljon itt egy kevésbé híres Kis Klára vers, a Lóci versek (több, mint) méltó párja, melyben a költő apa (ismét) a gyerek, a lány, illetve a benne épp bontakozó Nő által látja meg a káprázatokkal könnyen összetéveszthető szépséget – és a valóságot:
Káprázatok
Játékot vettem, mikroszkópot,
zsebbevaló kis vascsövet
és lelkendeztem, hogy milyen szép
a légy, a virág, a szövet,
hogy szemem most a millimétert
arasznyira tágítja szét
és végre látom, megtanúlom
a valóság szerkezetét.
Mesebeli meglepetések
rajzottak elő: túlvilág
(vagy inkább alvilág) derengett
szemembe a kis csövön át
és nekem tetszett a varázslat,
hogy szétbontom a látszatot
és szint, formát és összetételt
kiigazitok, átszabok,
ugy éreztem, hogy óriás lett
bennem erő és értelem
és kaput nyit, mint soha eddig,
elém az egyik végtelen:
uj szervem nőtt, isteni látás,
ragyogott, repült az agyam:
mint égbe a pilóta, én úgy
fúrtam az anyagba magam.
Lassan mégis elszomorodtam.
Bámultam még, bámultam a
csalán fulánkját, a kabátom
szőr-erdejét s hogy a sima
papir mily vad terep, – de láttam,
hogy a sok igazság alatt,
melyet a tükrös, lencsés műszer
ceruza-teste megmutat,
uj igazság van s azt is ujra
tovább lehetne bontani
s hogy óriás szemeim inkább
egy törpének a szemei,
egy hangyának, egy nyomorult kis
féregnek, aki a saját
arányai káprázatából,
uj káprázatba szédül át.
Végül idegen lett az uj szem,
a mindentlátó öntudat,
s fájt, hogy mialatt túlvilággá
növeltem a világomat,
szét is rágtam, szételemeztem
azt, ami összerakva szép,
fürészporrá a büszke tölgyfát,
pontokká a szirmok szinét,
és letettem a csodagépet
(az utas hazaérkezik)
és felnéztem, mint aki ébred
(vagy talán ép most álmodik?):
felnéztem, az ablakra néztem,
s ki a kertbe, az orgonás
tavaszba (dél volt, közönséges,
szokott ünnepi ragyogás):
közönséges emberi szemmel
néztem, soká s bizonytalan,
az életbe (melyben ki tudja
mennyi tény s mennyi mese van):
a fénybe, káprázatba néztem…
S jött lányom, a kis Klára… És:
– Akarsz látni valami szépet?
– húztam magamhoz – gyere, nézz,
nézz csak ide… Ebbe az… Igy ni…
most majd jól látsz… – S míg a gyerek
a valóságot leste (mint én
az előbb) és lelkendezett,
én őt néztem, a lányt, a nagy lányt,
s a gyönyörű mozdulatot,
mellyel a cső fölé hajolt: a
hazugságot, a látszatot:
őt bámultam, minthogyha csak most
venném észre, hogy… – Jaj, milyen
nagy lett, – mondta, – egyszerre minden! –
és én lehúnytam a szemem
s ő megint szólt: – Nahát, de furcsa!
Nem hittem volna!… – S ebben a
pillanatban ragyogni kezdett
előttem, ahogy még soha,
valami fény ragyogni kezdett
s a ragyogásban ujra őt
láttam: ott tündökölt előttem,
a lélek szemei előtt:
s valóság volt, valódi álom,
mese volt, valódi mese
s felujjongott: – Te apu, ennél
szebbet nem láttam még sose! –
– Én se, – feleltem és hunyt szemmel
csak simogattam a haját,
és, azt hiszem, ugy mosolyogtam
mint vak, aki az égbe lát.
Szeretettel,
Gáborjáni-Szabó Réka
UTÓIRAT, 2026 – A HANG NYOMÁBAN
Kis Klára rádiós munkásságának valódi nagysága szerintem még most is alulértékelt.
Az ELTE Rádiójáték-adatbázisában ma már 87 olyan hangjáték szerepel, amelyben Gáborjáni Klára közreműködött. A legkorábbi jelenleg nyilvántartott munkája az 1947-es A mi kis műsorunk, az utolsó az 1969-ben bemutatott A bűvös kendermag. Az adatbázis szerint huszonhárom éven át szerepelt rádiójátékokban, a társulata pedig a Magyar Rádió volt.
Szóval, Kis Klára nem egyszerűen Szabó Lőrinc tehetséges lánya volt, aki időnként elmondta apja verseit. Nem is csupán egy szép hangú szavalóművész, akire még emlékezett néhány kortársa. Önálló és hosszan dolgozó rádiószínész volt, aki mesékben, klasszikus és kortárs drámákban, irodalmi műsorokban és gyermekhangjátékokban egyaránt szerepelt.
A rádiós munkái között megtalálható a Cid (Corneille), a Cseresznyéskert (Csehov), a Donna Rosita (Garcia Lorca), az Elektra (Szophoklész), A kék madár (M. Maeterlinck), A kis Dorrit (Dickens), a Copperfield Dávid (Dickens), Az 1002. éjszaka (Heltai Jenő), A húsvéti tojások (Móra Ferenc), a Bambi (Felix Salten) és még sok más előadás.
Sajnos az, hogy egy mű szerepel egy adatbázisban, még nem jelenti azt, hogy a hangfelvétele ma bárki számára, otthonról meghallgatható. A rádióarchívumok, a NAVA katalógusai és az interneten felbukkanó régi felvételek hozzáférhetősége nagyon különböző. Sokszor csak egy szereposztás vagy műsoradat maradt meg, a felvétel pedig vagy nem hozzáférhető, vagy nem tudjuk biztosan, fennmaradt-e.
Egy-két hangjátéknál azonban valóban eljutottam Kis Klára halható, meghallgatható hangjáig.
A hallható Kis Klára
Amikor 2018-ban először megírtam ezt a cikket, egyetlen olyan hangfelvételt sem találtam, amelyen biztosan meghallgathattam volna Kis Klára hangját. Azóta azonban legalább három teljes, nyilvánosan hozzáférhető felvételre bukkantam.
Piroska és a farkas
A legkorábbi közülük a Piroska és a farkas hangosított diafilmváltozata. A diafilm 1957-ben készült, a hangfelvételt 1958. július 25-én rögzítették. A zenét András Béla szerezte és vezényelte.
A stáblista Vörösmarty Lilit és Gönczöl Jánost is közreműködő mesemondóként tünteti fel, de a történetet vezető női narrátorhang Kis Kláráé.
A felvétel később a 6 mese gyermekeknek című hanglemezen is megjelent.
https://radiojatek.elte.hu/radiojatek/62542/
A húsvéti tojások
Móra Ferenc meséjének rádióváltozatát 1958. április 7-én mutatta be a Magyar Rádió. A körülbelül negyvenperces mesejátékot Török Tamás rendezte. Kis Klára ebben Nyúlanyót játssza. Nyúlapó szerepében Csákányi László hallható, mellettük többek között Havas Gertrúd, Békés Itala és Kőmíves Sándor szerepel.
Donna Rosita, avagy a virágok beszéde
Federico García Lorca drámai költeményének rádióváltozatát 1962. október 29-én mutatták be. A hetvenperces előadást Török Tamás alkalmazta rádióra és rendezte, zenéjét Hidas Frigyes szerezte.
A rendkívüli szereposztásban Donna Rositát Váradi Hédi, a dadát Gobbi Hilda, a nagynénit Bulla Elma, az unokafivért Kállai Ferenc játszotta. Gáborjáni Klára szerepe a harmadik vénkisasszony volt.
Ez a felvétel Kis Klára pályájának egy másik oldalát őrzi. Nem gyermekmesében, hanem egy költői, felnőtteknek szóló drámai műben hallható, a korszak legjelentősebb színészeinek társaságában.
Ezek természetesen csak apró részletek abból a rádiós életműből, amelynek ma már nyolcvanhét darabját ismerjük cím szerint. Ezek persze sokkal többet jelentenek egyszerű műsoradatoknál: furcsa élmény ennyi idő után meghallani valakinek a hangját! Nyilván egyetlen mesejátékból nem megismerhető egy ember. De a hang egyszerre több és kevesebb egy fényképnél. Bár nem mutatja az arcot, megőrzi viszont a lélegzetet, a hangsúlyt, a ritmust, a személyiségnek egy különleges lenyomatát.
Ami a papírok között megmaradt
A hangfelvételeknél talán még meglepőbb, hogy milyen nagy mennyiségű dokumentum maradt fenn Kis Klára saját munkásságából.
A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának kézirattári katalógusa külön őrzi az 1940 és 1943 közötti fellépéseinek jegyzékeit és műsorfüzeteit, későbbi meghívóit, a róla szóló újságkivágásokat, szerepszövegeit és saját versösszeállításait. Rádiószerepléseinek és színházi fellépéseinek szövegkönyvei harmincnégy dokumentumban, összesen 217 fólión és további hat kötegben maradtak fenn.
Egy ma még nagyrészt feltáratlan előadóművészi hagyaték körvonalai látszanak.
A dokumentumok között megtalálhatók Szabó Lőrinc rádiós szerepléseivel kapcsolatos anyagok Kis Klára megjegyzéseivel, saját műsortervei, levelei, szerepszövegei és a fellépéseihez készített versösszeállítások. A katalógus egy 1965-ben megjelent saját írását is számon tartja: Szabó Lőrinc és Temirkul Umetoli címmel közölt cikket a Kortársban.
Kis Klára tehát nemcsak előadója volt az irodalomnak. Válogatott, szerkesztett, feljegyzéseket készített, és írt is.
Apja verseinek hangja
Szabó Lőrinc és a rádió kapcsolata külön történet, amelyben Kis Klára nem mellékszereplő volt.
1954 decemberében az Az Avas alján című miskolci rádióműsorban ő mondta el a Tücsökzene miskolci darabjainak egy részét, miközben Szabó Lőrinc a városhoz fűződő emlékeiről beszélt.
https://irodalmiszemle.sk/2020/04/kemeny-aranka-szabo-lorinc-a-radio-muhelyeben/
Apja egy helyen úgy fogalmazott róla: „A régi Kis Klára ma már a munkatársam.”
Ez a mondat jóval többet mond annál, mint hogy a költő lánya “időnként elszavalta az apja verseit”. Kis Klára azoknak az előadásoknak az egyik hiteles közvetítője volt.
Kis Klára és az 1956-os miskolci rádió
Egy másik, számomra különösen megrendítő adat az 1956-os forradalom napjaihoz kapcsolódik.
https://www.szabolorinc.hu/page/3100/ciklon.pdf
Szabó Lőrinc október 23-án Miskolcon tartott szerzői estet, amelyen Kis Klára is közreműködött. A forradalmi események miatt édesanyjával együtt Miskolcon maradtak. Egy későbbi visszaemlékezés szerint Kis Klára gyakran kijárt a Lillafüreden működő szabad rádióhoz, részt vett az irodalmi műsorok összeállításában és verseket mondott.
Fennmaradt Illyés Gyula Bartók című versének egy olyan példánya is, amelyen Kis Klára saját előadói bejegyzései láthatók: ezek szerint ebből a példányból olvasta fel a verset a miskolci rádióban.
Ez a történet sem illik bele abba az egyszerű képbe, amely Kis Klárát csupán apja árnyékában vagy saját tragikus sorsának foglyaként mutatná.
A forradalom napjaiban ott volt egy szabad rádió irodalmi műhelyében, műsorokat állított össze és verseket mondott. Este pedig (ugyanannak a visszaemlékezésnek a tanúsága szerint) mesélt annak a családnak a kisfiának, amelynél megszálltak.
Nem került még elő minden
Ma sem tudjuk, hogy a nyolcvanhét nyilvántartott rádiójátékból hány felvétel maradt meg ténylegesen. Azt sem tudjuk, melyek hozzáférhetők a Magyar Rádió archívumában, melyek hallgathatók meg csak NAVA-pontokon, és melyek veszhettek el végleg.
A kutatás tehát nem ért véget.
Jó lenne megtalálni azokat az előadásokat, amelyekben Szabó Lőrinc verseit mondta. Jó lenne meghallgatni a Cidben Ximenaként, a Bambiban Ena néniként, a Cseresznyéskertben, az Elektrában vagy a Kék madárban. Jó lenne pontosan feltárni a színházi, rádiós és szinkronszínészi pályáját, nemcsak azért, mert Szabó Lőrinc lánya volt, hanem azért, mert Gáborjáni Klára saját jogán is része a magyar rádiózás és előadóművészet történetének.
2018-ban azt írtam, hogy gyönyörű hangját elhallgattatták az évtizedek. Ma már nem kell így fogalmaznom.
A hangja nem hallgatott el teljesen. Bár betemette az idő: archívumok, szereposztások, régi hanglemezek és elfeledett rádiójátékok rétegei alá került, de lassan újra meg lehet próbálni meghallani.
Szeretettel,
Gáborjáni-Szabó Réka
GÁBORJÁNI RÉKA • Integratív női egészség 