Kiktől tanultam?

35 éve jógázom, 30 éve tanítok és 20 éve foglalkozom nőkkel – persze még régebb óta magammal. Életemben hullámszerűen váltakoztak férfiasabb és nőiesebb periódusok, mindez saját természetem megismerésének irányába vezetett. Most is egy bizonyos ponton állok abban az áramban, amit Életnek is hívunk, és egyre jobban tudom élvezni azt, hogy – jó pillanataimban – az árammal eggyé válva nem akarok akarni. A nevünk “hívás”, engem Rékaként folyónak – áramlatnak hívnak, Aradhana, a ritkán használt, de kedvelt spirituális nevem pedig arra emlékeztet, hogy minden pillanatban azt éljem meg, ami akkor és ott valójában VAN.

Női jóga és ajurvéda tanár is vagyok,  vagyis a kifejezetten a női testre szabott, testtudatos és finom testérzékelésekre fókuszált mozgásóra (jóga) lelkesít!

Hosszú évek óta kutatom, mind magamban, mind külső forrásokban azokat az elfeledett női tanításokat, praktikákat, amikkel a nők évezredek óta erőben és egészségben tartották magukat. A közös munkánkban a ránk jellemző női egészségünk elmélyültebb értésére törekszünk, mert önmagunk értéséből és elfogadásából hosszútávú életmódbeli változtatások következnek (és nem pusztán szezonális lelkesültségből származó, illékony diéta vagy fitnesz időszakok).  Ezek főleg preventív, betegség megelőző, de gyakran gyógyító, egyensúlyba visszaállító hatású praktikák.

reka-teaching-oval

Emellett az egyik legtapasztaltabb, szenior Kismamajóga oktatóként több oktatóképzés résztvevője is vagyok. Dúláskodtam hosszú évekig, és folyamatosan tartok testfókuszú szülésre felkészítő, ún. Somatoszülés™ tanfolyamokat (melynek kidolgozója vagyok), illetve kismamajóga órákat. A mai napig a kismamáktól tanulom a legnagyobb alázatot a női lét szakralitásával és a szellemi minőség hétköznapi, testben való megtapasztalásával kapcsolatosan: nagyon sokat kapok tőlük. Erről bővebben itt: www.somatoszules.hu

A női és  a kismamákkal kapcsolatos munkám mellett néha elfog az írhatnék is: a nőiséggel kapcsolatos írásaimat a Nőijóga honlap első oldalán olvashatod.

Három gyönyörű gyerekem van és angol születésű, zongoraművész-zeneszerző – jógaoktató – ultramaraton futó – vízböjt coach férjemmel 25 éve élünk és tanítunk együtt és külön. Az ő férfias támogatása nélkül nőiségemet sem élhetném úgy meg, ahogy azt most tehetem. Férjem (Tallis) honlapja és az óráival, böjtös táboraival, és futásról szóló cikkeivel kapcsolatos részletek itt: www.waterfasting.org


Szakirányú tanulmányaim, tanáraim:

  • 1986-90. jóga – Swami Maheshwarananda rendszerében (www.joga.hu)
  • 1997. Dr. Gondos Anna pszichológus és szülésreformer – mentorálás
  • 1998. Gordon tréning szülőknek – tanfolyam
  • 1999. Dr. Raffai Jenő Anya-magzat kapcsolatanalízis
  • 2000. Dr. Gondos Anna, Novák Jula, Dr. Boros Judit, Schanda Mónika bába – Szülő Suli
  • 2002-3. Reiki I. és II. – Angela Robertshaw (www.reiki-train.co.uk)
  • 2002-3. Polarity Therapy – Phil Young (www.masterworksinternational.com)
  • 2003. Birthlight Kismamajóga – Dr. Francoise Freedman (www.birthlight.com)
  • 2004-5. Kundalini Jóga – Balázs Valéria (www.anamejoga.hu)
  • 2003. Független Dúlaképző – Geréb Ágnes (www.szuleteshaz.hu)
  • 2003-2012. Kundalini Jóga Yogi Bhajan rendszerében (www.3ho.org)
  • 2006. Shakti Női jóga Uma Dinsmore-Tuli (www.yonishakti.co) és Wendy Teasdill (www.teasdill.com)
  • 2010-11. az első magyar Kundalini Jóga Tanárképző alapítója, szervezője
  • 2010. Conscious Pregnancy – Tarn Taran Kaur (www.kundaliniwomen.org)
  • 2011. Yoga Doula képzés – Gurujagat Kaur (www.yoga-doula.eu/en)
  • 2012-2016. Openhand Facilitator – Chris Bourne / Open (www.openhandweb.org)
  • 2013. Bach virágterápiás szaktanácsadó – Dr. Simon Katalin (www.chironstudio.hu)
  • 2015. Alternatív Ajurvéda szaktanácsadó – Horváth-Kovács Diána (www.ayurvedaoktatas.hu)
  • 2015. Ajurvédikus Babamasszázs oktató – Horváth-Kovács Diána (www.ayurvedaokatatas.hu)
  • 2019. DONA Dúla Nemzetközi Dúla Tanúsítvány megszerzése – Dézsi Réka (www.dezsireka.hu)
  • 2019. Spinning Babies nemzetközi workshop, szakmai továbbképzés – Jennifer Walker (www.spinningbabies.com)
  • 2021. Női jóga terápia – Dr Francoise Freedman, Birthlight Well Woman Yoga Therapy Cerificate (www.birthlight.com)
  • 2023. Bach virágterápia (újra) – Bach Foundation Registered Practitioner (BFRP, folyamatban) – Tessa Jordan, Dr Edward Bach Központ, Oxfordshire, Anglia (www.bachcentre.com, www.tessajordan.co.uk)
  • 2023. Perinatális Mindfulness, továbbképzés – Sian Warriner, Oxford Mindfulness Foundation (www.oxfordmindfulness.org)
  • 2023. FEDANT akkreditált Szülésfelkészítő szakképzés – The Mindful Birth Group (www.themindfulbirthgroup.com)

Nem szakirányú képzéseim,  végzettségem:

  • 1989-92. Francia Nyelv-, és irodalom, Filozófia, Esztétika (ELTE/BTK)
  • 1989-1994. Angol Nyelv-, és Irodalom MA (ELTE/BTK)
  • 1994-97. ELTE BTK Doktori képzés – 20. sz. angol irodalom
  • 1995-96. 20. sz-i angol irodalom doktori képzés (PhD, DPhil) – Brasenose College, Oxford (www.bnc.ox.ac.uk)
  • 1996-2000. Miskolci Egyetem BTK Angol Tsz. angol irodalom – adjunktus
  • 1997. James Joyce Archives, Zürich, Svájc, kutatói státusz (www.joycefoundation.ch)

Create a website or blog at WordPress.com