Változó Világunkban a NŐK most épp testi és lelki idegpályáikat huzalozzák újra…

De még gyakran bizonytalankodnak.

Gyakran félnek.

Mert a megszokott idegpályák, melyek az ismerős testtüneteket aktiválják (összehúzódás, görcsösség, mély kényelmetlenség érzetek) most mind-mind felizzanak…

Minden  részecskéjük arra ösztönzi őket, hogy a már jól kijárt, bár nem a legmesszebbre vivő utakon lépdeljenek.

Mögöttük álló életük szakadékának szélén egyensúlyozva, korábbi éveik minden apró eseménye ott lélegzik bennük. Ott állnak testük hangversenyének egyre hangosodó káosza közepette, de mégis — a mélység helyett tekintetüket távolabbra engedik, sarkukat mélyebbre fúrják a megtartó földbe, és mielőtt egy szót is szólnának: megteszik a következő lépést.

És válaszreakciók hiányában az a testérzeti zenebona és zaj mély belső csenddé omlik össze…

Változó Világunkban a NŐK túllépnek félelmeik határain. Bár nem hallatszik ünneplő dobpergés, nincs körülöttük vidám zászlólengetés. De nem is kell ahhoz hogy leugorjanak arról a deszkáról, amin már beláthatatlanul régi idők óta hintáztak tehetetlenül… Most még épp ott repülnek a levegőben, de már közel a lengedezés vége.

És nahát! Micsoda csoda, hogy bár nem hitték volna, most mégis azt tapasztalják, hogy minden felszerelésük készen van és rendelkezésre áll a lágy földet éréshez!

Változó Világunkban a NŐK teste és lelkének miden egyes kis idegsejtje új és más működési módokat tanul. Most több tisztelettel reagálnak. Az eddig uralkodó automatizmusok és programok leállnak. Egyre nagyobb önbizalommal képesek tartani magukat sajátosságuk áramában.

A nők megtanulnak egyre tökéletesebben jelen lenni – még félelmeik közepette is.