Újév első napjára: évtervező mini nidra

Kedvesek!

A szívem legmélyéről kívánok Nektek olyan (boldog) Új Évet, ami során a leginkább sikerülhet önmagatokkal és a szűk, illetve tágabb világgal összhangra lelni!

Pihenés, ritmus és rezonancia – három fontos szó a számomra mostanában. Most azt kérdezném (itt újév első napján, még merészen) tőletek:

MI A TI IDEI, 2022-RA SZÓLÓ KULCSSZAVATOK?

Persze ez egy játék, ami akkor a legélvezetesebb, ha a választ nem a fejből, hanem a mélyből várjuk.

Ezért itt rögtön ma egy Újévi Mini Nidrát készítettem Nektek, remélve, hogy segít kissé az újba belepörgés előtt némiképp megállni, de legalább lassulni.

Holnap (2022. január 2-án) Újhold van.

Ha az évkerékre pillantunk,
látjuk, hogy ez az egyik legsötétebb Újhold az évben.

Kuckózz hát be egy kicsit, és élvezd ki
az új ciklus csírájának foganása előtti csendet!


Ez itt alább egy “egyszerű, de nagyszerű”, hagyományos (és rövid), 61-pontos figyelemrotációs mini-Nidra, mely során egy ponton arra kérlek Titeket, hogy érezzetek rá arra a szóra (képre, érzetre), ami a testetek böcsességéből fakad, és a leginkább a 2022-es évről szól – már amennyire ez itt az elején megragadható – de ne becsüljük le az intuíciónk erejét!

Itt alább tudod meghallgatni.
Maga a Mini Nidra 15 perces + 4 perc a végén – egy-két 2022-re szóló gondolat. Fogadjátok szeretettel!


Egyébként is ebben a sok női 2-essel fűszerezett 2022-ben (érzésem szerint) az intuíciónk, a távlatokba sejtésünk erejére nagy szükségünk lesz, magunknak is, és a világnak is…

A Nidra intorvertált gyakorlatával az intuíciónkat egyszerre erősíthetjük és finomíthatjuk. Ezért is időzítettem ide az év elejére a
NŐI NIDRA™ – elringató, női önismereti kurzusomat,
mely 2022. január 5-én indul, és még lehet rá jelentkezni!


(Részletek itt.)


Ha van kedved csatlakozni, tudd, hogy egy gyönyörű női kör vár rád!

Egyébként pedig még egyszer kívánom Nektek a legjobbakat!

Társatokként a Változásban,

Réka